Átvészeltünk már számtalan rusht az ebédnél, hálózsákainkkal védjük a testünk melegét a hideg éjszakákon, levezényeltünk már néhány pizza napot, a gyerekek ellen állást foglaltunk a liszt kontra penész vitában (szerintük penész, szerintünk nem, meg ha igen amúgy sem kell hisztizni, vasgyomor, gyerekek, vasgyomor, látszódik hogy nem találkoztak még az ungarise menzakoszttal), pókok, bogarak, ijesztő gyerekek, egy mainei jégesős vihar, Momma Deb kutyájának, Skippy-nek a látványa, egy istenes berugás utáni 4 órás utazás a monster truckban, az ázott humusz szagához is kezdünk hozzászokni, meg úgy egymást sem gyilkoljuk már annyira.

Megszoktuk hogy a kukából mókusok másznak ki, este már csak a bogarak világítanak, továbbá azt is hogy ha kettőnél több ember próbál meg egyszerre netezni, akkor túlterhelődik a rendszer. Nem akadunk ki azon sem hogy a mosott pólóinkat koszosabban kapjuk vissza mint ahogy a zsákba tettük.

És nem ver ki a hideg veríték attól sem hogy papucsban kell tusolni a fennálló lábgomba-veszély miatt. Egészen hozzászoktunk a fura szabályokhoz is. Lilivel a front line nyugalma felett őrködtünk éppen amikor egy kislány odalép és megkérdi mi a desszert. Eláruljuk neki hogy oreo, mire boldogan rohan vissza. Mindenholvanszemeésfüle főnökasszonyunk kiszúrta a jelenetet.

 'Nem szabad megmondani a gyerekeknek hogy mi lesz a desszert mert ha valami olyan ami nem tetszik nekik, akkor szó nélkül elhagyják az étkezőt. Ez feljebbvalói utasítás.' Ad 1: ha valamit tanultam ebben a táborban az az hogy a gyerek minden sütit szeret. Ad 2: akkor is elveszi a desszertet ami az övé ha úgy kell letaposnia a torkán. Mindenesetre megtanultuk a leckét, a belső infókat megtartjuk ezentúl magunknak. Szó mi szó, túléltük.

De (!)

Walmart trip, szombat este.

Várunk a fuvarra, Casa Bonita, a kolumbiai veszedelem (én csak így hívom a felismerhetetlenség és a kínos magyarázkodások elkerülése végett) a volán mögött. Az még hagyján hogy fékezés nélkül veszi a kanyarokat, és feltehetőleg úgy gondolja hogy az index csupán egy dizájn elem a kocsiban, ezek még hagyján, leperegnek.

Casa Bonita valószínűleg fázós típus, felcsavarja a fűtést. Kint hideg van. Még ebben a néhol logikátlan országban is kiszámíthatóan működnek a fizika törvényei, az ablakokat lassan, ám nem meglepő módon ellepi a pára. Várjuk mikor szűnik meg a kocsiban a jóleső meleg.

Várunk, de semmi. A visszapillantóból látom Casa Bonita hunyorgó szemét, aztán egy erős fény szűrődik be a pára lepte szélvédőn.

KÖDLÁMPA

Nem tudom mi játszódhatott le abban a tekervényes kis hipotalamuszában, főleg amikor realizálta hogy a ködlámpa felkapcsolása ellenére sem lát ki jobban az ablakon, mert talán mégsincs köd igazán, csak a hideg és a meleg levegő randizik az ablakon. Lényeg hogy hazaértünk valahogy.

Voltunk az Acadia Nemzeti Parkban is, a séf és Carolyne ezzel köszönték meg a munkánkat az első sessionben. Mivel a gyerekek az előző nap hagyták el a tábort, ezért este volt egy kis buli. Olyan igazi tábortüzes, piros party poharas, lampionos szabadtéri dzsembori zenével és rengeteg emberrel. Iszogattunk, kicsit pityókásan lefeküdtem, a szoba néha megmozdult, kapaszkodtam de nem lett jobb. Másnap (vagyis aznap, pár órával később) egy kabaréba illő ébredés és embervadászat után - néhányan lemorzsolódtak az este folyamán - az esti buli legnagyobb duhajait az ajtó közelébe ültetve elindultunk. Miután megérkeztünk, és túl voltunk egy ebéden és egy kávén indokolatlan jókedv lepte el a csapatot, hihihi-hahaha ment egészen a sátorállításig ami okozott némi fejtörést, ( itt már szaporodtak a 'bazdmegek') mert nem úgy állt meg kimaradtak alkatrészek, valami el is törött, de végül összekontárkodtunk valamit. Dóri fát gyüjtött, Ivett maxi ruhában tüzet varázsolt és a kis bicskámmal faragott nekünk marshmallowsütő botot. Megvacsiztunk a szabad ég alatt, beszélgettünk, melegedtünk a tűznél. A sátorban sikerült ráfeküdnöm valami göcsörtre. De ezt már csak reggel éreztem meg.

Jó volt kikapcsolódni.

Holnap parent's day. Mindenki kicsitt zakkant. És amikor azt mondom mindenki, akkor azt úgy is kell érteni. Rohanás van, szól a zene, a táborigazgatóék bolond kutyája Buster földöntúli hangon ugat természetesen pont a mi kis bunkunk mellett. A helyzeten az sem segít sokat hogy egy elszakadt vezeték miatt már két napja nincs net. Egész jól bírjuk a kiképzést. Annyi minden történt.

A lányokkal egyik dolgos munkanap után kocsiba pattantunk és elmentünk a Main Mallba a bevásárlás Mekkájába. Gondolatban minden eddig megkeresett és meg nem keresett pénzemet elköltöttem. A kocsiban megismerkedtünk a tempomattal, Flóra megtalálta a kesztyűtartóban a monster truck papírjait, így az út végére már kívülről tudta az autóra vonatkozó összes műszaki adatot. Próbáltuk megúszni a benzinköltséget, Vivi és Tami kivételéval akik felváltva nézték az utat és a gps-t mi a fordulatszám mérőt fixíroztuk. Kellemes út volt, bár visszafele a kocsi furcsa erölködő hangot adott ki menet közben, tehát nyilván rosszul csináltunk valamit de feltekertük a rádión a hangerőt és így legalább a hang miatt nem kellett aggódni. Épségben és időben visszaértünk a táborba. A kocsi azóta újrahasznosított kólásdobozként jött ki a bontóból. 

(Dóri update: sikerült rábeszélnem hogy vegye meg magának azt a farmert amit kinézett és felpróbált, szóval Tápos társam is fejlődik, kis lépésekkel de haladunk:) )

A héten a séf alatt dolgoztam. Öhm. Uborkát kellett adagolnom kis tálcákba. A másik szellemileg megterhelő feladatom az volt hogy Dávid csillag (nem vicc, teljesen komoly!) alakban kellett egymásra helyeznem a lapkasajtokat. Mazel tov! A konyhán nem sok minden érdekes történik, vannak jobb és rosszabb napok. Surprise...

A top legutálatosabb munkák egyike amikor reggel a hűtőben kell gümölcsökkel megtölteni a szűrőt, kb 3 -4 körben, és legalább négy tartóedényt kell megtölteni frissen mosott gyümölcsökkel. A másik kedvencem a vizek és a gatorade kipakolása, amit csak ketten tudunk csinálni mert a vizes konténereket csak két ember bírja elcipelni. Már olyan izmos a karom hogy alig tudom felhúzni a fehér pólót.

Az egyik rosszabb napon épp clean sideon vettem fel a harcot térrel és idővel hogy mindent egyszerre (!) meg tudjak csinálni amit sztahanov főnökanyánk rám bízott, szóval egy ilyen kellemes pillanatban a perifériás látásomba belekúszott egy kislány aki vadul ütögette a maciméz alját. Tudtam ennek nem lesz jó vége. Flegmán felém nyújtja és ennyit böffent fel: empty. Gondolom nála ez azzal egyenlő hogy kérlek, kedves bevándorló aki értünk dolgozol hozz egy csupor finom mézet a store room rejtekéből, ha nem esik nagy nehezedre. Miközben mint a kengyelfutó gyalogkakukk rohantam hátra hogy hozzam a medvét kis barátnőmnek, arra gondoltam hogy mennyi időbe telne egy kis hot sauce-szal felhigítani a mézet.

Cifrafosás neki, elégtétel nekem.

Az esti staff lounge-os iszogatós lazítások nagyon jól esnek mostanság, 9 után szabad a csók egészen éjfélig. Nem szoktam sokáig maradni, munka után jól esik ez a pihi. Jött egy új arc a táborba, Gus jól kezdte a bemutatkozást ugyanis mindenkit megkínált Cadbury csokival. Egyik nap beszélgettem vele, elmondta hogy harminc éves és már ez a nyolcadik éve a táborban.

Kiemelném.

NYOLCADIK

Nem ő az egyetlen visszajáró, felnőni nem akaró makacs kis Pán Péter Fernwood Cove-ban, de erről a jelenségről bővebben majd később, egy hosszabb posztban.

Amit néha nehezen tudok megszokni hogy sokan a keresztnevemen szólítanak meg amikor köszönnek. Megérintik a karomat, a vállamat, náluk valahogy más ez a testi kontaktus dolog, úgy vettem észre hogy mi mádzsárok tartunk egyfajta távolságot.

Gyakori téma nálunk hogy kinek milyen kulináris finomság hiányzik otthonról. Szoktunk álmodozni. Az én listámon szinte mindennapos egy finom pulykanyak leves, vagy bármilyen csirkeaprólék leves sok zöldséggel, egy jó nagy csomag bácskai ropogós almaszirom, én-féle paradicsomos csirkecomb, egy finom kacsasült rozmaringgal és fokhagymával, karfiolpüré jó sok sóval, egy jó körömpörkölt vagy bármilyen pörkölt, még több leves... Nem duzzasztom a listát.

nagyon rákattantam a Skittlesre, itt van ilyen wild berry kiadásban is, este Trónok harca olvasás közben (az első könyvvel már végeztem is) pusztítom a mennyei mannát. Egy hónapnyi reménytelennek tűnő szenvedés után magam mögött hagytam a 86. pályát a Candy Crushban.

Munka utáni szabad óráimat mostanság varrással töltöm ki. Holly ( akiről már egyszer írtam, a crocsban masírozó harcos amazon) rengeteget segít, végtelenül türelmes amivel hatalmas szerencsém van, párszor ugyanis megviccelt már a varrógép. Egyik alkalommal az egyik táborozó kislány megkérdezte hogy én amúgy tudok-e varrni.

Azért próbálkozom.

Update: Ma van a parent's day, itt vannak a szülők, rokonok, holnap pedig vége az első sessionnek. Natalie az angol lány készített egy nagyon jó slide showt, ami azóta végtelenítve megy, mi meg hallgatjuk, mert igaz hogy a feederben zajlik a vetítés, de itt a házban is bőven hallani. Nagyon unjuk már. Jah és a jeles alkalomra le is kapcsolták a netet mondván a szülők ne nyomkodják a telefonjukat. Egyrészről megértem, bár kicsit erős hogy a tábor a szülőket is neveli. Példamutatásból jeles kezdeményezés.

A secret buddym amúgy egy angyal, már kaptam tőle egy plüss halat, rózsás szájfényt, homár alakú szappant és egy rózsaszín karkötőt. Megszereztem az első munkahelyi sérülésemet is, takarítás közben megcsípett egy álnok darázs. Update: ma mennek el a gyerekek, sokan sírdogálnak.

Tegnap este miközben a vacsorához pakoltam odajött hozzám egy kislány, megkérdezte a nevemet és a nyakamba borult, megköszönte hogy segítettem, utána egy másik pöttöm is odajött, megölelt. Már ezért megérte végigvinni az első sessiont. Jah és a kedvenc gyerekem, a kis duci szeplős kislány, ha jól emlékszem Marie-nak hívják, vadul törölgette a flufftól összeragadt ujjait, mondtam neki hogy az orrára és a hajára is jutott egy kevés, már pirosra dörgölte az arcát, megkérdezte hogy még mindig? Bólintottam és annyit mondott: that's so me.

Zabálnivaló

Elindult a találgatás a táborban egy srác nemi preferenciáját illetően. Egyik este gyanutlanul tusoltam amikor hallom hogy ez a bizonyos személy bemegy a fiú-részlegbe (a férfi és női tusoldák nincsenek élesen elkülönítve, egy épûletben van a két rész) és először még igen bátortalanul, ám utána felbuzdulva saját hangján önfeledten énekelte a zuhany alatt a mindenkikedvence ABBA, Thank you for the music c. slágerét. A kérdés eldöntetett.

A következő bejegyzésben beszámolok az Arcadia Nemzeti Parkban töltött napról, valamint arról hogyan éli túl 11 lány a vadont. Merthogy ez egy ilyen sátoros móka lesz.

Imádom az angolokat

A múltkori walmart trip alkalmával egy angolokból álló kisbuszban foglaltam helyet. A csapattal beszélgetve úgy éreztem magam mint akinek már csak egy kis tejjel higított Earl Grey hiányzik a kezéből. Ami a kátyús rázkódós úton sem löttyen ki a porceláncsészéből, természetesen. Most zajlik amúgy a pre-camp, minden este szerveznek valami programot, egészen a gyerekek érkezéséig.

Tegnap részt vettem a Sneak outon, ami annyit tesz hogy minden hálókörlet egy csapatot alkot, és különböző helyszinekre osonnak ki lámpaoltás után. A Kestrel ház 11 lánya a színházterem előtti tábortűznél olvasztott pillecukrot. Nem tudom mit esznek ezen annyira, nekem nem igazán jött be a dolog, de az ott eltöltött fél óra alatt legalább 10 féle elkészítési módot ismerhettem meg. Brice az alabamai srác receptkölteménye tetszett a legjobban, ő fogott egy nagy kekszet, négybe törte, és a megolvasztott pillecukrot közé fogta. Natalie szerint olyan volt mint egy pillecukor ház. Az ínyencebbje csokit tett a pálcára szúrt pillecukorra, ami aztán ráolvadt (rosszabb esetben ráégett) a marsmelóra.

Beavattam őket abba hogy nálunk Kelet-Közép Európában, a balkánon a minimum ami rákerül a pálcára az a jó zsíros szalonna, aminek a zsírját fehér kenyérre csepegtetjük és kulturáltan betoljuk az arcba. A rongyrázósabbja hagymával és pirospaprikával fokozza a kulináris élményt. Kicsit visszakanyarodva a Sneak-outra, minden csapat más elfoglaltságot talált, a fiúk például horgásztak meg kosaraztak, de voltak akik üzeneteket írtak amit aztán a párnákra csempésztek, meg olyanok is akik a balett teremben üvöltve zúztak selenagomezre.

Ma day offom volt, sunyin megpróbáltam tovább húzni a lóbőrt, de csak annyit sikerült elérnem hogy 7:15kor keltem, mert itt mától trombitaszó jelzi hogy ideje felkelni. Nem volt erőm kikelni az ágyból, inkább átpihentem a reggelit, elmentem egyet futni, aztán csatlakoztam a többiekhez. Ma volt a swimming és a driving test napja is. Mindkettőt sikeresen abszolváltam, de nem volt könnyű.

Egy 12 személyes monster truck szerű ótómata váltós gépmonstrumot kellett vezetnem. Még indulás előtt beavattam az oktatót h én ilyet eddig még soha, és ezután sem nagyon szeretnék, de még rémálmomban sem, ha csak egy mód van rá. Kicsit leizzadt amikor gázfröccsel elindultam a maine-i dombságnak. Végül egészen jól ráéreztem, egyedül a távolságok felmérése ment nehezebben, kb ahhoz is hunyorognom kellett hogy a visszapillantóból lássam az utastér hátulját, ha elkiáltok egy hahót, lehet hogy még visszhangot is vert volna. Visszavezettem, beparkoltam, az oktató gyorsan üzent a családjának hogy nem kell aggódni, túlélte, nemcsak ő, de Maine összes polgára, védett és nem védett állata.

Utánam az egyik ápolóként dolgozó lány, Carol pattant be a kocsiba, elhaladva a helyszíntől már csak azt hallottam hogy ő is valahogy hozzám hasonló módon az egész testsúlya erejével taposott a gázba. Nem láttam persze, de a hangokból nem tudtam másra következtetni. Az úszást nagyon élveztem, szerencsére szép napos időnk volt, 4 hosszt kellett úszni megállás, lábletétel és lehetőleg vízbefulladás nélkül. Ezután le kellett merülni teljesen, aztán visszajönni és a felszinen maradni egy percig. Sikerrr Miután végeztünk, kifeküdtünk a napra, aztán beugrottunk kicsit a Gymbe, mozgás szerű dolgokat imitáltunk. Elfáradtam nagyon, de a java még csak ezután jött.

A pre-camp csütörtök esti programja. Mindenki kor szerinti növekvő sorba állt, és kapott egy számot. Én az első csapatba kerültem, csakúgy mint Molly a szobatársam. Kaptunk egy térképet a táborról, amin különböző Check-pointok voltak bejelölve, ezek jelezték a megtalálandó borítékok helyét. A borítékokban cetliket rejtettek el amiket össze kellett gyűjteni és miután mind a birtokunkba került el kellett olvasni a ráírt kérdéseket és lehetőleg helyes választ firkantani a papírra. Kettéváltunk (amit nem lett volna szabad) hogy gyorsabban végezzünk (ami nem történt meg), de jó móka volt. Hollyval, aki mitadisten angol, vágtunk neki az útnak. Megbeszéltük hogy mi megyünk a dzsumbujos terepen. Gondoltam hogy csak nem lehet annyira rossz. Elvégre egy angol lánnyal megyek neki a vadonnak, mi baj történhetne.

Nem tudom hogy a természet hívó szava vagy a versenyszellem, de valamelyik kihozta Mollyból a benne eddig békésen szunnyadó kelta harcos istennőt. Egy amazon nem tört úgy utat magának puszta kézzel a susnyásban mint ő. Mindezt crocs papucsban. Amikor éppen lépést tudtam vele tartani, beszélgettünk mindenféléről, érdekelte hogy mik a terveim a tábor utánra, kérdeztem szerinte hol lehet jó szállást találni New Yorkban, ajánlott is egy helyet, nem messze a Central Parktól. Miután bezsebeltük a borítékokba rejtett kérdéseket visszarambóztunk a találkahelyre. Minden kérdés a táborhoz kapcsolódott, itt jött jól a kétheti semmittevésem Fernwood Cove-ban, ugyanis három helyes válasszal hoztam közelebb a csapatot a győzelemhez (az összpontunk azonban még így sem érte el a futottak még kategóriát). Ha másért nem, legalább az új ismeretségekért teljesen megérte a dolog. Hétfőn trip day, ami annyit tesz hogy vagy túrázni megyünk, vagy az óceánpartra, esetleg egy nemzeti parkba. Nekem a túrázás tetszene a legjobban, de ebbe nincs beleszólásom, az irodán osztanak be minket. Holnap délutános vagyok, lesz időm kipihenni a fáradalmakat.