Van egy mesterdiplomám, egy jogosítványom, két nyelvvizsgám, kisebb-nagyobb szakmai sikereket tudhatok a magaménak, mégis a mindezek megszerzése felett érzett büszkeség nem ér fel azzal a megelégedéssel amit akkor érzek amikor Carolyne felemelt hüvelykujjal és komoly arccal bejelenti hogy igen, ez tökéletes mennyiségű jég a kancsóban. 

Ilyenkor örülünk.

A gyerekek nagyon édesek, már amikor nem a pénteki pizza nap van, vagy éppen nincs fluff. Korcsoport szerint vannak a házakba osztva, az én kedvencem a Sparrow ház lányai. Vacsoránál sokszor az ő körükbe ülök le. Itt jegyezném meg hogy a táborban a vacsit kint szolgáljuk fel, kis körökben ülünk le, és a fűben ülve próbálunk úgy enni hogy ne egy kiéhezett ősember látványát keltsük. Nem mindig sikerül.

Új nyelvet alkottunk, mára már az aktív szókincsünket gyarapítja az a szóösszetétel hogy sanitize-oljuk a sheet paneket. 

A héten délutános vagyok, ami annyit jelent hogy 11re kell mennem dolgozni. 

Nem kell korán kelni. Nincs fél hatkor álmos agónia, nincs fagyoskodás a zimankóban, nincs küzdelem a kontaktlencse berakásával, viszont cserébe nincs reggeli. Részemről ez azonban egy olyan áldozat amit hajlandó vagyok meghozni. Nincs az a reggeli ami kivarázsolna engem az ágyból. Ahhoz a gasztronómiának még fejlődnie kell.

Készítettem barátságkarkötőt, meg álomfogót, ez utóbbi azonban nem sikerült valami fényességesen. Nemcsak a rossz álmokat űzi el, de minden jóizlésű embert.

Van egy Secret Buddym! A táborban mindenki mellé kisorsoltak valakit aki az ő titkos barátja lett, és akit néha ajándékokkal lep meg. Én eddig egy plüss halacskát kaptam és egy rózsás szájfényt. Az én secret buddym pedig egy tábla milka csokival és egy baratságkarkötővel lett gazdagabb. Remélem nem cukorbeteg.

Megírtam és elküldtem az utolsó beadandó dolgozatomat az egyetemen, így sikeresen abszolváltam a félévet, juppi. Bár nem mondhatnám hogy büszke vagyok a teljesítményemre, az utazás közelsége miatt sokszor időm sem volt elmélyedni olyan dolgokban amik érdekeltek volna. (Ez azt is jelentette hogy nem volt időm felhúzni magamat azon hogy egyes tanárok hogy adják át Egyetlen Tiszta Igazságként az egyik lehetséges értelmezési módot. Ezzel olyan szinten befolyásolják a kelet-közép európai gondolkodásunkat hogy most itt amerikában úgy érzem magam mintha a hazám valahol a messzi keleten lenne ahova még nem jutott el a tolerancia és az anything goes híre. És ezt itt most abba is hagyom mert még órákig lehetne regélni róla.)

Voltunk Portlandben, nagyon tetszett a tégla házak miatt, hangulatos kis város.

Hétfőn reggel elmennek a gyerekek, a kitchen staff pedig kedden útnak indul az Arcadia Nemzeti Parkba. Chef Dave és Carolyn megleptek minket egy utazással a két turnus között, ezzel köszönve meg a munkánkat az első hajrában. Azt mondják a második session már nem lesz olyan vészes mivel kevesebb gyerek jön a táborba. Remélem is, mert a munka néha tényleg elég kimerítő tud lenni a sok rohangálással és cipekedéssel. De már csak egy hét! A gyerekek ugyanis hétfőn reggeli után indulnak haza. Azt még fél lábbal is kihúzom, remélem. :)

Már tervezzük a tábor utáni utazást, úgy néz ki hogy New York mellett meglessük a Niagarát és Washingtont is. Már alig várom! 

Az Arts and Craft teremben (ahol kiéljük kreativitásunkat munka után) egyik alkalommal egy kislányokból álló bandához csapódtam, karkötőt készítettünk.

Lány 1: New Yorkban lakom az Upper East Sideon

Lány 2: az én ablakomból nagyon szép kilátás nyílik az Empire State Buildingre.

Kitchen staff 1 (én): tőlem pedig öt perc sétára van egy éjjel-nappali, plusz alsóváros legjobb zöldségese.

Megünnepeltük július negyedikét, hurrá, lett volna csinadratta meg fanfár ha nem mondja be a rádió hogy hurrikánveszély van. Világvége hangulat pipa.

Kiolvastam Háy János legújabb kötetét, még mindig tetszik a stílusa, jó kis kikapcsolódás esténként. Cserébe elkezdtem olvasni a Trónok harcát, csupa izgalom.

Múltkor beszélgettem Hannával, 8-9 éves gyerekhez osztották be, nagyon fáradtnak tűnt. Elmondta hogy van egy kislány a házban aki már az ötödik iskoláját fogyasztja, nincsenek barátai sem testvérei, az anyukája pedig naponta hívogatja a tábort hogy mi van a gyerekkel. Hanna nem panaszkodik, nagyon optimista, mindent megtesz hogy valahogyan kezelje a kislány dühkitöréseit. Le a kalappal előtte.

Jah és egy felügyelőt hazaküldtek a táborból mondván nem volt elég gyerekcentrikus.

És végezetül, mivel tudom hogy Dóri szülei is olvassák a blogomat (amit nagyon köszönök) egy kis update: Tápos társam jól van, köszöni, bár ma sikerült hipót öntenie a mosogatóvízbe ami annyira nem szerencsés dolog, de megesik mindenkivel olykor-olykor. 

Eltekertünk Harrisonba és megmártóztunk a Kristály tó szájkékítő vizében. Fényképes bizonyítékom van róla. Dóri amúgy jól bírja a strapát, együtt szenderegjük át a reggeliket, de ő este mindig megjegyzi hogy most márpedig fel fog kelni időben. Nem jön össze. Általában lustábbak vagyunk mint éhesek.